Kedves Látogatóink!
Szeretettel köszöntöm Önöket honlapunkon!
Telephelyünk a Határvölgyben, Szőc községtől 3 km-re található, tömegközlekedési eszközzel naponta négy alkalommal közelíthető meg. 1974. augusztus 20-án nyitottuk meg kapuinkat. Nyugodt, erdővel övezett környezetben, jelenleg 160 idős embert tudunk elhelyezni, 9 földszintes, különálló, akadálymentesített téglaépületben, kettő és négy ágyas szobákban. Mindegyik ház vizesblokkal ellátott, közös helységekkel, telefonnal felszerelt. A házakhoz kis fedett előtér tartozik, ahol kiváló lehetőség nyílik jó időben sütkérezni, és a lakótársakkal beszélgetni. A központi épületben található az ebédlő, ahol a járóképes ellátottaink étkeztetése történik. Ez az épület ad helyet az könyvtárunknak, amely egyben TV szoba és társalgó is.
A betegek vizsgálatához tágas orvosi szobát alakítottunk ki. A szakellátás és a kórházi ellátás az ajkai Magyar Imre Kórházban történik.
A Veszprém Megyei Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően főépületünkben lift üzembe helyezésével megvalósult az akadálymentesítés, ahol 24 fő elhelyezésére van lehetőségünk három, illetve négy ágyas szobákban. Itt korszerű körülmények között ápoljuk demens lakóinkat.
Lakóink számára a hitélet gyakorlására is lehetőséget biztosítunk kápolnánkban, melyet 2002. évben alapítványi támogatással sikerült átadnunk!
Otthonunk adottsága, hogy a hozzánk érkező lakók kis családi házakban élik mindennapjaikat. A család, számukra betöltött fontos szerepét kívánja folytatni a családi gondozási forma. Nagyon fontos a mentális egészség szempontjából az otthonunkban létrehozott családoknál az érzelmi biztonság, a viselkedési minták jelenléte, a megerősítés, a problémamegoldásban való segítségnyújtás, az érzelmi életben jelentkező szituációk értő kezelése, megoldása.
Dolgozóink szempontjából szintén meghatározó a családi gondozási forma, hiszen ápoló- gondozó személyzetünk egy része a családfő szerepét tölti be ellátottaink életében. Ebben a szerepben hasznosítják megszerzett tudásukat, emellett új ismeretekre tesznek szert.
A családi gondozási formát továbbadjuk a hozzánk szakmai gyakorlatra érkező szociális gondozó és szociális asszisztens hallgatóknak.
Fő értékek, amiket hallgatóinknak átadunk:
Otthonunk filozófiájának lényege a természet és az idős emberek tisztelete és szeretete, valamint ezen értékek átadása a jövő nemzedéke számára!
Célunk, hogy lakóink részére boldog, derűs, kiegyensúlyozott életet biztosítsunk, szükségleteiket lehetőségeink szerint kielégítsük!
Kedves Látogatóink, amennyiben felkeltettük érdeklődésüket intézményünk iránt, telefonon és személyesen bármikor szívesen állunk rendelkezésükre!
Dima Sándorné
részlegvezető