„Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
Boldog Jézus-várás ...”
Advent a készülődés, a várakozás időszaka a keresztény egyházakban. Ez az időszak felkészülés az ünnepre, az elcsendesedés, az elmélkedés ideje is. Ugyanakkor örvendezésre is ad okot, hiszen nemsokára itt a karácsony és az emberek többsége ezt az eseményt tartja a legfontosabbnak egész évben.
A 3. sz. telephelyen is minden évben felelevenítjük a régi hagyományokat. Kezdődik az adventi koszorúk készítésével, majd minden vasárnap az ünnepélyes gyertyagyújtások követik. A négy hét alatt fokozatosan készülnek az új dekorációs elemek és díszítjük fel lakóink segítségével a folyosókat, közösségi helyiségeket.
Advent első hetében vendégeink voltak a csajági Református Iskola tanulói és a Csajági Hagyományőrző klub. Zenés táncos műsorral örvendeztették meg lakóinkat, majd közös beszélgetéssel ért véget az est.

Advent második hetében Berhidáról kézműves látogatott el telephelyünkre, aki a csuhézás rejtelmeibe vezette be érdeklődő lakóinkat és az alkotás örömét mindenki, megtapasztalhatta, aki jelen volt, mert nagy türelemmel, lépésről lépésre segített mindenkinek az angyalkája elkészítésében.

December 6-án Mikulás-napi vetélkedőt szerveztünk, amelyen összemérhették tudásukat a lakók, és a vállalkozó kedvű nővérek. Délután a Mikulás és elmaradhatatlan Krampusza személyesen látogatta meg az ellátottjainkat.
Ezen a héten szerveztünk könyv és ajándék vásárt, ezt követően még ruhavásárlásra is volt lehetőség.
A harmadik héten Beke Zsolt római katolikus plébános meghívására vendég atya tartott lelkigyakorlatot ellátottjainknak az imateremben, hogy ezzel is bensőségesebben készülhessenek karácsony ünnepére.
Folyamatban van a szaloncukrok kötözése is. Vannak lakóink, akik minden évben várják ezt az eseményt, ebben szívesen segítenek. Közben felidéződnek régi történetek, gyermekkori karácsonyok.

További programok a hónap folyamán:
December 21-én ismét kreatív foglalkozás lesz, ahol szerencsemalacot készíthetnek lakóink csuhéból, Gulyás Györgyné kézműves segítségével.
December 23-án a karácsonyfák díszítése és délután ünnepi műsor. Az idei évben az otthon lakói és a berhidai hittanosok adnak műsort.
December 28-án óévbúcsúztatót tartunk, a szórakoztatásról a telephely dolgozói gondoskodnak, Szerencsekerék játékra is sor kerül majd. A játékosok a lakók soraiból kerülnek ki.
Reméljük, az idén is sikerül bensőségessé, meghitté tenni az ünnepet!
Mentálhigiénés csoport