Bemutatkozás

Kategória:

Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

Otthonunk jelmondata az alábbi Széchenyi István idézet:

„ A múlt megbecsülésén indul a jelen.„

A VMÖ Idősek Otthonainak Egyesített Szociális és Módszertani Intézménye 1. számú telephelyeként Devecser, Petőfi tér 5. szám alatt működik otthonunk, amely festői környezetben, a Somló-hegy szomszédságában, meghatározó jelentőségű közutak találkozásánál, az 500 éves várfalon belül helyezkedik el. Intézményünket keleti oldalról egy 10 hektáros őspark határolja, a várkaputól ötven méterre pedig a felújított Római Katolikus Templom emelkedik.

Otthonunk tömegközlekedési eszközökkel, személygépkocsival jól megközelíthető, a felújított Esterházy-kastélyban működő városi könyvtárral közös udvarban ingyenes parkolási lehetőség biztosított.

Középfolyosós elrendezésből nyíló 2-3 ágyas szobáink fürdőszobával ellátottak. Az Alzheimer és az Alzheimer típusú megbetegedésben szenvedők számára alakítottunk ki négy ágyas szobákkal, foglalkoztatóval és nemenként közös használatú fürdővel rendelkező intenzív gondozási részleget.

A Dalai Láma megfogalmazását felhasználva: „Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk. Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságára leszünk utalva.  Mivel életünk kezdetén és végén mások törődnek velünk, hogyan tudnánk mi életünk derekán nem törődni másokkal?”

Szívesen vesszük, ha az érdeklődők személyesen is felkeresik otthonunkat, mert a látottak, tapasztaltak alapján megalapozottabb döntést tudnak hozni sorsuk további alakításában.

A  Dalai Láma gondolataival azonosulva köszönöm  meg  érdeklődésüket.
„Az idő sohasem vár, szigorúan halad tovább. De nemcsak az idő halad, vele együtt az életünk is telik, ugyanazon a pályán, ha valamit elrontottunk nem fordulhatunk vissza, hogy újra próbálkozzunk vele.”

Devecser, 2011. július 1.


                                                                                                   Jókutiné Szabó Ágota
                                                                                                   részlegvezető